Első fejezet

 Sziasztok! Megérkeztem az első fejezettel! 

Jó olvasást! :)

Docó

A szakítás óta ez a másfél hét maga a szenvedés. Nincs kedvem semmihez se, ahogy Ivett mondaná - az egyik legjobb barátnőm - olyanná váltam, akár egy zombi. Ne értsétek félre, ápolom én magam rendesen, viszont belül, lelkileg teljesen össze vagyok törve. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal és ilyenkor gondolkozok... Olyan kérdések jutnak eszembe, amin még saját magam is meglepődök.
Vajon tényleg szeretett?
Én az utóbbi időben barátként gondoltam rá, akihez nagyon kötődök vagy még mindig szerelemmel szeretem?
Miért csalt meg?
Képes leszek ezek után még szerelmes lenni?
Írtam fel ezeket a kérdéseket egy füzetbe, amire mindenképpen választ szerettem volna kapni. Még nem tudtam pontosan hogyan meg mikor, csak abban voltam biztos hogy nekem szükségem van ezekre a magyarázatokra, mégha fájni is fog. Egy halvány örömmel konstantáltam hogy az egyik már félig megvan.

Ákos az azt követő hétfőn mikor meglátott ellépve a haverjaitól, egyenesen felém vette az irányt.  Próbáltam áthúzni a számításait azzal, hogy mire ő ideérne, én már iskolán belül leszek és elveszek a tömegben, rosszabb esetben beszaladok a mosdóba. Bármire képes lettem volna hogy ne kelljen vele akár egy szót is váltanom. Nem azért mert nem lett volna neki mit mondanom, hanem úgy éreztem, ha meg akarnék szólalni a sírás elkapna, ahogy az egész hétvégén is a rabjává tett, emiatt pedig a szüleim teljesen ki voltak akadva az ő általuk hitt kedves fiúra.
Persze az Égiek nem nekem kedveztek és pont a bejárati ajtónál elkapott a könyökömnél fogva.
- Blanka engedd hogy megmagyarázzam - kérte.
- Rendben, halljuk - húztam ki keze szorításából a karom, majd keresztbe fontam őket.
- Én... - túrt bele a hajába, ezzel is gondolkodási időt hagyva magának - Csak megtörtént érted? 
- Nem, nem értem! Nem értem hogy tehetted ezt! - ráztam meg a fejemet.
- Jelen pillanatban én sem - nézett rám.
- Rendben - bólintottam - Azért szólj ha jutottál valamire. Úgy gondolom ennyit megérdemlek - mondtam, majd hátat fordítva neki indultam volna be az épületbe, de újra karon ragadott.
- Kérlek bocsáss meg nekem! - könyörgött.
- Ákos az összes bizalmam feléd elveszett, eltűnt akár a köd. Mégis ezek után hogy ne haragudjak rád? Képzeld el ezt fordított szituációban. Ugye te is érzed azt a kényszert hogy arcon tudnál csapni? Mert én maximálisan, de nem teszem. Reménykedem benne hogy ez elmúlik valamikor... Ott jön a barátnőd - fejeztem be a mondandómat, mikor megláttam az iskola felé igyekező Kincsőt, majd kihasználva az alkalmat, amíg hátra fordult megnézni a lányt, gyorsan beiszkoltam.
Hálát adtam, hogy bár egy iskolába járok vele, de nem egy osztályba. Nem, azt nem bírnám ki.

- Blanka mi van veled? - nézett rám kérdő tekintettel Milán. 
- Semmi, elbambultam, ne haragudj - feleltem és újból leültem a kiesettek közé, ahol egyedül csak én foglaltam helyet, ugyanis csak négyen játszottunk kosaras játékot. 
- Én nem haragszok, de zsinórban ötödszörre te esel ki a legelőször, holott eddig állandóan azért küzdtél hogy nyerj ebben. Hol van az a Blanka?
- Szabadságra ment - motyogtam, majd megint elmerültem a gondolataimban.
Ivett persze aggodalmasan pillantgatott felém, miközben játszottak, míg Adri, Flóráékkal pletykált.

Azon a pénteki napon, mikor már úgy éreztem hogy minimálisan, összefüggően tudok beszélni,  felhívtam Ivettet és Adrit. Ivett rögtön rohant hozzám, viszont Adri pedig lerázott és kérte hogy ne haragudjak rá,  de halaszthatatlan dolga van.
Amint a lány betette a lábát a szobámba rögtön megint elkezdtem sírni, ő pedig csak átölelt és hagyta hogy kiadjam magamból, amiért rettentő hálás voltam. Anya persze később feljött, hozott egy kis ennivalót meg gyümölcslevet és felajánlotta a barátnőmnek hogy itt is aludhat ha szeretne, amibe ő azonnal beleegyezett, mire anya hálásan pillantott rá. Szerintem ők is nyugodtabbak voltak apával, hogy valaki itt lesz mellettem.

- Hé, mi a baj? - ült le mellém Patrik.
Berczeli Patrikot tavaly ismertem meg tesi órán. Évfolyamtársam. Játszottunk aztán az átment beszélgetésbe, így eddig mikor volt egy kis időnk, ami általában csak a megismerkedésünkkor lévő órán volt, csevegtünk és nevettünk. Néha igazán örültem neki, mert eltudta terelni a figyelmemet.
- Valamiért mostanában mindenki ezt kérdi tőlem - suttogtam.
- Mert látszik rajtad hogy van valami. Ákossal kapcsolatos igaz? - jött rá egyből.
- Miből gondolod? - néztem rá.
- Nem szóltok egymáshoz, nem jöttök együtt reggel. Elég feltűnő, ha engem kérdezel. Mit csinált az a barom hogy ennyire megbántott? -tette fel a kérdést.
- Megcsalt - mondtam ki és éreztem hogy belül elkezdi valami összeszorítani a szívemet.
- Biztos vagy benne? - kérdezte.
- Láttam őt Kincsővel az ágyban - dadogtam, majd vettem egy mély levegőt hogy lenyugodjak.
A fiú nem mondott semmit, megtartotta magának a véleményét, ellenben kitárta a karjait engem ölelésre invitálva. Nem tudom mi vett rá, de hezitálás nélkül a karjai közé menekültem. Ő pedig a karjaiba zárt, hátsószándék nélkül,  én pedig másfél hét után éreztem hogy egy kicsit sikerült megnyugodnom.