Kilencedik fejezet

Sziasztok! Meghoztam a következőt, kicsit unalmas lett, de kellett egy kis átvezetés. Remélem élvezitek a nyári szünetet! :)

Jó olvasást,

Docó

Reggel habár boldogan, de fáradtan keltem és az első megmozdulásom a fürdés volt, amit este kihagytam. Ivettel legalább másfél órát beszélgettünk és elmesélte hogy Milánnal végre összejöttek és a végén meg is csókolta, úgy hogy nála teljes a boldogság, aminek nagyon örültem. Több mint egy órás áztatásom után felvettem valami otthoni ruhát és lementem a konyhába reggelizni, ahol anya várt reggelivel és részletes beszámolót követelt, míg apa fel nem ébred, így hát elkezdtem neki onnantól mesélni hogy beszálltunk tegnap az autóba.
- .... és igazából nem is rám volt dühös csak arra, hogy nem értettem meg hogy ő megvár engem, nem fog sietettni, de szeretné ha a barátnője lennék - meséltem.
- Mit mondtál erre? - kérdezte izgatottan.
- Azt hogy igen - pirultam el - Hazafele meg az ajtóig kísért és megölelt. Semmivel sem próbálkozott anya!
- Igazán fontos lehetsz ennek a fiúnak Blanka, ha így viselkedik - mondta,majd sejtelmesen elmosolyodott.
Miért érzem úgy hogy van valami, amit csak én nem tudok?
- Na és Ivettel és Milánnal mi a helyzet? - érdeklődött tovább.
- Ne is mond! - sóhajtottam fel drámaian - Összejöttek. Szerintem idő kérdése és meg fogok süketülni, annyiszor sikít mostanában ez a lány.
- Csak boldog - magyarázta meg anya.
- Tudom és nagyon örülök nekik - mosolyogtam.
A reggelizés egészen 10 óra tájékáig elhúzódott, mert inkább a beszéddel foglalkoztam, mint az evéssel, amikor megcsörrent a telefonom.
- Halló - szóltam bele, a nevet meg sem nézve.
- Szia - hallottam meg Patrik álmos hangját.
- Szia! Most keltél? - kérdeztem.
- Kár lenne tagadnom, igaz? - nevetett fel.
- Bizony - értettem egyet - A hangod mindent elárul.
- A francba! - mondta, mire én is elnevettem magam - Mit szólnál ha ma délután találkoznánk? - váltott témát.
- Nagyon örülnék neki - válaszoltam őszintén, miközben anya folyamatosan vigyorogva bámult.
- Akkor 3-kor ott vagyok nálatok - mondta.
- Rendben, de hova megyünk? - kiváncsiskodtam.
- Egy kis séta és kaja - vázolta fel a tervét.
- Jól hangzik - értettem egyet - Akkor 3-kor - búcsúztam el.
- Igen. Szia - köszönt el és miután én is elköszöntem, letettem.
- Szóval randid lesz - állapította meg egyből anya.
- Kinek lesz randija? - jelent meg apa a konyhában.
- A lányunknak - válaszolta.
- Patrikkal?
- Igen - bólintottunk egyszerre.
- Rendes fiú. Kedvelem - mondta - De azért vigyázz vele!
- Nem hiszem hogy ő olyan Miki. Komolyan gondolja vele - beszélt vele úgy mint hogy ha ott sem lennék.
- Ákosról is ezt gondoltuk, nem? - és ott volt nála a pont.

A délelőttöt egy kis írásbelivel töltöttem, hogy azért haladjak valamit. Mivel most már Patrikra és Ivettre is időt kell szánnom, így muszáj vagyok.
Éppen az angol házin ráncoltam a homlokom, amikor csörgött a telefonom.
- Szia Ív - köszöntem.
- Szia, ne haragudj de ma nem tudok vele találkozni, mert elígérkeztem Milánnak - hadarta.
- Semmi baj, én is Patrikkal találkozom. Mit szólnál egy itt alváshoz utána? - érdeklődtem.
- Az nagyon jó lenne! Meg is beszélem akkor anyáékkal - lelkesült fel azonnal - De ne haragudj mennem kell még takarítani, mert nem fognak elengedni - sóhajtott.
- Semmi baj, én is az angol házin töröm a fejem. Még mindig nem vágom teljesen ezt a non-defining relative clauses-t - bámultam bele a könyvbe.
- Who, whose, when és where-t használsz és akkor teszel vesszőt, ha úgy gondolod anélkül is értelmes a mondat, tehát ha tök felesleges - magyarázta el.
- Ó - világosodtam meg - Így már értem köszi.
- Alap, na tényleg megyek. Puszi, akkor este - tette le.

A délelőttöt végig tanultam kisebb szünetekkel, aztán ebédeltem és pihentem. Fél háromkor úgy gondoltam ideje már készülődni, úgyhogy kivettem a szekrényből egy cicanadrágot és egy egyszerű hosszított, csíkos felsőt, valamint előhalásztam a kupis fotelomból a farmerdzsekimet, mert az idő már egyre hűvösebb szokott lenni. A hajamat inkább csak felkötöttem, meg se kíséreltem kezdeni vele valamit, mert lehetetlennek tűnt, hiába6 öt percig álltam ott és vizsgáltam hogy vajon mit is lehetne ezzel a gubanccal kezdeni. Természetesen a tükörbe bámulásom közben észrevettem egy pattanást, ami mit nem mondjak a legjobbkor jött. Alapozót nem igazán akartam magamra kenni, mert azóta félek hogy úgy fogok kinézni, mint az a csaj nyolcadikba a pályaválasztási napon, ugyanis a lánynak egyenletesen elvolt osztva az arcán tényleg szép volt, de ha egy kicsit lentebb nézett az ember, akkor láthatta, hogy minimum két árnyalattal sötétebb volt a feje, mint az alap bőrszíne. Na és emiatt a kis tapasztalat miatt maradtam inkább a korrektornál.
Addig szenvedtem hogy kinézzek valahogy, amíg anya szólt hogy megjött Patrik. Ekkor extra gyorsba kapcsoltam, mert bár apáék már találkoztak vele, akkor még csak az egyik osztálytársamként mutattam be.
- Már itt is vagyok - jelentem meg, a szüleim arcát nézve túl hamar - Mehetünk? - kérdeztem Patrikot felkapva a tornacipőmet közbe, mire csak mosolyogva bólintott - Na elmentem akkor, sziasztok - köszöntem el anyáéktól, becsukva magam mögött az ajtót.
A házból kiérve megcsapott a őszi levegő, ami most kifejezetten jólesett, a forró nyár után.
- Szia - fordultam a fiú felé, mert azért csak járunk vagy valami hasonló dolog van köztünk.
- Szia Blanka - mosolygott, majd egyszerűen fogta és megölelt.
A gyomrom megremegett ettől a cselekedetétől, boldogabb lettem tőle, így közelebb húztam magamhoz, már ha ez lehetséges lehet.
- Na és mit is terveztél pontosan? - érdeklődtem, miközben kézen fogva indultunk el a buszmegállóba.
- Város, fagyizás, séta? - kérdezett vissza.
- Lehetne jégkása? Azt jobban szeretem - vallottam be.
- Még azt hiszi hogy kívánságműsor van - nevetett fel.
- Hidd el hogy az lesz - vigyorogtam rá, aztán a buszt meglátva elkezdtünk sprintelni, hogy elérjük.

Hihetetlenül jól éreztem magam vele. Kézen fogva mászkáltunk végig, nevettünk, beszélgettünk és jégkásáztunk - én nyertem - megálltunk a könyvesboltnál és türelmesen megvárta még nézelődök. Az idő csak úgy repült, így fél kilenckor már a házunk előtt álltunk és amit csináltam, azon még én is meglepődtem.

- Holnap? - kérdezte.

- Vasárnapi családi ebéd egy kis tanulással körítve - húztam el a szám.

- Akkor hétfő reggel találkozunk - kezdett el búcsúzkodni.

- Rendben, köszönöm a mai napot - mondtam.

- Blanka, nem kell minden napot megköszönnöd. A barátnőm vagy, ez alap.

- Jóóó bocsi. Megyek be szerintem, mert anyáék eléggé komolyan veszik ezt a határidős dolgot, plusz Ivett már valószínűleg bent vár... Basszus! Nem szóltam nekik hogy jön! - szidtam magam, mire kinevetett.

- Akkor menj, holnap beszélünk - köszönt el.

- Szia - álltam lábujjhegyre és adtam a szája sarkába egy gyors puszit, amin magam is meglepődtem.

Döbbenetemben meg sem vártam a reakcióját csak megfordultam és extra gyorsan az ajtóhoz sétáltam.

- Szia kicsim! Hogy érezted magad? - érdeklődött apa.

- Minden jó volt - vigyorogtam.

- Történt valami, amiről tudnom kéne? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem, semmi. Minden a legnagyobb rendben - zártam le - Izé, illetve lehet elfelejtettem mondani hogy Ivett ma itt aludna - motyogtam.

- A barátnőd 10 perce állított be pizsomával. Azért legközelebb szólj, tudod hogy szívesen látjuk - mondta anya.

- Persze, csak kiment a fejemből - mentegetőztem, mert így volt - Ne haragudjatok, na megyek fel. Jó éjt! - köszöntem el.

- Na ki van itt? - tárta szét a karját Ivett, mikor beléptem a szobámba.

- Na mesélj! - kértem.

- Náluk voltunk, filmeztünk. Isteni volt, nem bánom hogy várnom kellett ilyen sokáig. Megérte - áradozott.

- Csak el ne csöpögj itt nekem - poénkodtam.

- Jó na - válaszolt értelmesen - Tudod még mi volt utána?

- Na!

- Eljöttem utána a bolond barátnőmhőz, akinek a szülei nem tudták hogy érkezem.

- Bocsi, annyira rágörcsöltem hogy Patrikkal találkozok. Kiment a fejemből.

- Megbocsátok, ha elmeséled mi volt - kíváncsiskodott és itt kezdődött a maratoni beszélgetésünk.