Tizedik fejezet

Sziasztok!
Újabb rész:) Próbálom gyakrabban hozni ezzel kompenzálva a kimaradásokat
Jó olvasást,
Docó

November közepén vagyunk, túl az őszi szüneten. A tanároknak ez már a félévet jelenti, így hajtanak minket, hiába van meg két hónap addig. Na meg az előrehozott érettségikre, ami 20 darab jó pár oldalas tételekkel van körítve. Az osztályunk felét ezt hidegen hagyja, de azért jó páran eléggé bevannak parázva, köztük én is, úgy hogy már neki is fogtam tanulni őket.
Patrikkal megvagyunk, és azt hiszem azon a "hivatalosan is barát és barátnő első randi" után a majdnem szájra puszi miatt eléggé hülyét csináltam magamból.

Egész hétvégén meg sem említette biztos csak meg akar kímélni. Aha, gondoltam én. Hétfőn reggel a reggeli kakaóm megivása után nyugisan sétáltam ki az ajtón és igyekeztem a sulihoz, hogy találkozhassak Patrikkal. Arra viszont nem gondoltam hogy a fiú a kapunk előtt fog várni ránk laza testarttással, összekócolt hajjal. Egyből feldobta a napomat, nagy mosollyal az arcomon léptem elé, amikor is elbizonytalanodtam. Most akkor hogy köszönjek neki? Eléggé érdekes arcot vághattam, mert elnevette magát.
- Na mi az? Most már nem kapok puszit? - kérdezte.
- Ööö... az csak véletlen volt! Te fordítottad el az arcod, pedig én odaakartam, úgy hogy végülis a te hibád - találtam ki a frappáns magyarázatomat.
- Oké, akkor gondolom ne adjak neked puszit semmiképpen se - zárta le, majd megfogta a kezem és elindultunk a suli elé.
Most ez komoly? Pedig én... én szerettem volna, ha kapok tőle, de ez a fiú dolga! Ha 21. század, ha nem. Úgy tűnik továbbra is elég érdekes fejet vághattam, mert a buszról leszállva, szembefordított magával és lassan felém hajolva adott egy egyszerű puszit a számra. A gyomromban ezer pillangó szabadult el és szerintem abban a pillanatban a vérnyomásom sem volt a normális.
- Látod? Nem kell idegeskedned. Elmondtam, soha nem teszek olyat amit nem akarsz. Ígérem - mosolygott édesen, én pedig lesokkolva csak bólintani tudtam.
De azért azt nem hagyhattam ki, hogy mielőtt elindultunk volna csücsörítek, mint egy ovodás még egy utolsót követelve.

Ivett még mindig a rózsaszín ködben élt, amit nem is bánok, mert így könnyebb volt a születésnapját megszervezni. Nagykorú lesz és még soha nem volt neki meglepetés bulija, így mint legjobb barátnői kötelességem volt kielégíteni a kívánságát. Milánnal és Patrikkal titokban megszerveztük az egészet. Milán házában, pont kapóra jött hogy a szülei elutaztak. Minden mennyiségben lila színnel díszitettünk és meg voltam vele elégedve.
Anyáékat nagy nehezen meggyőztem, így nincs határidő hogy mikorra érjek haza, de otthon kell aludnom. Ez azt hiszem korrekt, mert Ivett úgyis ott marad Milánnál, viszont én még nem állok készen, hogy Patriknál töltsem az estét.

Péntek reggel a buli napján Patrikkal, Ivettel és Milánnal sétáltunk a buszmegállótól hajnalban. A sulihoz érve a fiúk előre mentek hogy becsengetés előtt még a büfébe mehessenek. Mi, komótosan sétáltunk a bejárathoz, de persze nem úszhattuk meg egy kis reggeli műsor nélkül.
- Hé Blanka! - kiáltott Flóra nekünk és közelítettek felénk Adriennel - Te most tényleg együtt vagy Patrikkal?
- Igen - bólintottam, mire hangos nevetésben törtek ki.
- Akkor miért nem változtatja meg facebookon a státuszát kapcsolatbanra? Miért nem csókol meg rendesen téged? Hidd el, ezen nem csak én gondolkozom, hanem mindenki. Érdekes ez az egész - közölte a dolgokat.
- Te meg vigyázz Milánra, ne hogy valaki véletlenül elvegye tőled, bár nem hiszem hogy a téli szünetet kibírjátok - mondta Adrienn és amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is mentek.
- Blanka befognak csengetni, mit álltok még itt kint? - jelent meg előttem Patrik.
- Semmit. Menjünk befele, igazad van - értettem egyet.

A napom hátralevő részét úgy töltöttem, mint egy zombi. Ha kérdeztek, válaszoltam, de amúgy csak egyik óráról a másikra mentem, aztán leültem a helyemre és figyeltem mikor csengetnek. Alig vártam hogy hazaérjek és kitomboljam, kibőgjem magam otthon, fent a saját kis zugomban.
Ezért az utolsó óra után, indultam kifele, ahol Patrik már várt.
- Mehetünk? - mosolygott és összekulcsolta ujjainkat.
- Igen - hiszen erre vártam egész nap, hogy végre kiszabaduljak.
Hazáig kísért ma is, mint mindennap. Rohadtul feltűnő lehettem, mert mielőtt elköszöntünk volna rákérdezett.
- Na jó. Most pedig szépen elmondod mi volt reggel, amiért így viselkedsz egész nap - mondta.
- Flóráék mondtak valamit - böktem ki.
- Nem meglepő, ők mindig kavarnak - forgatta a szemét - Ezúttal mit?
- Hogy olyan mintha nem is lennénk együtt. Facebookon nincsen fent hogy kapcsolatban, nem csókolózunk rendesen, és hogy igazából a suli nagyja azt gondolja hogy ez valami kamu kapcsolat - fakadtam ki.
- Figyelj. Azért nincs kirakva facebookra, mert tudom hogy nem bírnád a negatív kommenteket, de ha úgy gondolod felőlem kirakhatjuk, csak nem akarom hogy utána egy hétig emiatt legyen szar kedved, nekem meg fel kelljen majd rúgni azokat az embereket, akik megbántottak. Azt hogy az emberek mit gondolnak, az a saját dolguk, mi tudjuk hogy ez abszolút nem kamu kapcsolat - magyarázott meg eddig minden dolgot logikusan, amiben teljesen egyetértettem - És az hogy nem csókolózunk. Egyrészt azért, mert még nem tartunk ott és ha ott tartanánk se nyílvánitanám ki. Nem rájuk tartozik - zárta le.
- Igazad van, de tényleg. Ilyenkor úgy érzem Ákossal nem is volt igazi a kapcsolatunk, de veled az - mondtam.
- Ennek nagyon örülök. Na cuccolj le, utána felveszlek kocsival és elvisszük az innivalókat Milánékhoz - adott egy puszit a számra.
- Oké, szia - köszöntem el.
A házba beérve tartottam egy kis beszámolót anyának, utána pedig felmentem kiválasztani hogy mit veszek fel. Egy sötétkék csőnadrág mellett döntöttem egy egyszerű keep calmos pólóval és bokacsizmával. Semmi extra, egy kis smink, a hajamat kicsit átvasaltam, eltettem Ivett ajándékát és késznek is nyílvánítottam magam.
Nem volt az egész fél óránál több.
- Na akkor elmentem. Kevés alkohol, lehetőleg nem hajnali hatkor való betoppanás és Patrik kísérjen haza, ugye? - mire apáék csak bólintottak - Akkor megbeszéltük. Sziasztok! - köszöntem el.
Kocsival egész gyorsan megjártuk, azért nem cipeltem volna annyi innivalót kézben, nem mintha elbírtam volna. Úgyhogy miután kipakoltunk a kocsit visszavittük - Patrik nem fog ittasan vezetni - és villamossal újra elmentünk Milánékhoz. Ezután jött még a kipakolás dolog, amivel hárman egy óra alatt végeztünk, de utána elkezdtek jönni az osztálytársaink, igazából pár olyan ember is akit én nem is ismerek, Milán pedig elment Ivettért.
- Esküszöm már most elfáradtam - döntöttem a fejemet Patrik vállára.
- Mi lesz veled akkor később? - kérdezte.
- Megtisztelsz azzal hogy leszel a támasztékom? - néztem rá vigyorogva.
- Még meggondolom - nevetett, majd végig simított az arcomon.
A lélegzetem akadt el tőle de úgy éreztem én is akarom, hiszen nem feleségül akar venni, csak megcsókolni lassan két hónap után.
Nem is nagyon figyeltek ránk, senki igazából már kint voltak az udvaron hogy cigizhessenek és beszélgessenek.
Patrik mélyen a szemembe nézett, én pedig jelzésképpen egy kicsit közelebb hajoltam hozzá. Ezzel felbátoritva őt felém hajolt és a száját az enyémre helyezve lassan elkezdte mozgatni. Nem mondom hogy nem kaptam infarktust, mert nem vagyok benne biztos, annyira jó és intenzív érzés volt. Sokkalta jobb, mint Ákossal, aki ehhez képest csak leakarta dugni a nyelvét a torkomon. A barátom - fú de jó ezt kimondani - az arcomat simogatta, miközben én átkaroltam a nyakát és beletúrtam a hajába, mire felbátorodva gyorsított a tempón. Nem tudom meddig tarthatott, személyem szerint lehetett volna több is, de levegőhiány miatt elváltunk.
Egy szót se tudtam szólni ezek után, viszont majd kicsattantam a boldogságtól. Patrik végi simított utoljára az arcomon, majd egy adott még egy rövid csókot.
- Megkéne mondania a többieknek hogy bújjanak el - szólalt meg először ő.
- Oké - értettem egyet, majd felálltunk összeszedni az embereket.